...szólt a jótanács a delphoi jósda falán.
Mindenki hallotta már a szót: önismeret, de a legtöbb ember számára kissé megfoghatatlan, ködös ez a fogalom.
Mégis, mit jelent az önismeret, és mi a jelentősége?
Mindannyuinkkal előfordul, hogy
hevesebben reagálunk egy helyzetben, mint indokolt lenne
hogy félünk olyasmitől, ami a józan megítélésünk szerint veszélytelen
hogy képtelenek vagyunk rávenni magunkat valamire, amit fontos lenne megtenni
hogy nem tudunk döntést hozni valamilyen kérdésben
vagy hogy olyakor is lehangoltak vagyunk, mikor látszólag semmi okunk rá.
Csak néhány példa azokra a helyzetekre, amikben megtapasztaljuk, valamit várnánk magunktól, és mégsem annak megfelelően érzünk, cselekszünk.
Az önismeret egy folyamat, aminek sosincs vége, csak egyre előrébb juthatunk benne. Azt jelenti, hogy egyre jobban értjük magunkat, mit miért teszünk, miért éppen úgy érzünk. Ez még nem jelenti, hogy egy csettintésre megváltozunk, de minél otthonosabban mozgunk saját világunkban, minél tisztábban látjuk valós mozgatórugóinkat, félelmeinket, vágyainkat, annál reálisabb, érettebb döntéseket tudunk hozni.
Carl Rogers azt mondta: „A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni.”
A legnehezebb azt az oldalunkat elfogadni, amiben változni szeretnénk, hiszen épp ezt szemléljük magunkban kritikával. Hogy fogadjam el, hogy ilyen ingerlékeny vagyok, hogy elszúrom a kapcsolataimat, hogy szorongok a munkahelyemen? Ezekben a nehéz élethelyzetekben, megakadásokban is fordulhatunk magunk felé együttérzéssel. Ha megértjük magunkat, akkor könnyebb empátiát adnunk magunknak, és aki megtanul együttérzően fordulni önmaga felé, az inkább meri meglátni, milyen is ő igazából. Körkörös folyamat ez, ahogy önmagunk megismerése és elfogadása segíti egymást. És ha megváltozik a viszonyunk magunkkal, akkor leszünk képesek változni.
Nem mindig könnyű utána járni, miért reked meg az ember bizonyos problémák megoldásában. Néha nem is derül ki világosan, ám ahogy foglalkozunk a témával a csoportban, titokzatos módon valami feszültség mégis feloldódik, valami helyre kerül. Külön öröm, ha rácsodálkozhat az ember: „aha, tehát ez van a viselkedésem mögött”, de a fő cél a megnyugvás, megerősödés, valamilyen nagyobb egyensúly megteremtése.
A személyiség olyasmi, ami lassan változik. Mind ragaszkodunk a régi hiedelmeinkhez, kapcsolati mintáinkhoz, mert azok ismerőssége biztonságot nyújt. Nehéz ezektől elszakadni, még akkor is, ha érezzük, nem vagyunk boldogok a jelenlegi helyzetben. Időbe telik, míg elhisszük, máshogy is reagálhatunk egy számunkra tipikusan problémát jelentő helyzetben, hogy más döntést is hozhatunk, mint amit szoktunk, hogy másképp is viselkedhetünk. Ebben erős támogató közeg az önismereti csoport, ahova bármit behozhatunk, ami foglalkoztat minket.
És mikor hagyjuk abba a csoportba járást? Mikor úgy érezzük, megerősödtünk, külső támogatás nélkül is tudjuk folytatni. Az önismereti folyamatnak persze nincs vége, de birtokába kerültünk annak a gondolkodás- és viszonyulásmódnak, ami később is segíteni fog, hogy jobban megértsük magunkat.